Az élet veszélyes üzem. A kérdés csak az, hogy ki milyen veszélyt tart elkerülendőnek vagy elhárítását fontosabbnak, illetve ki milyen mértékben kíván mentesülni – persze hiába – mindenféle veszélyforrástól. A koronavírus járvánnyal kapcsolatosan nem árt helyretenni néhány dolgot, amelyek sem a közvélemény, sem a politikusok, de sokszor még a szakemberek fejében sincsenek a megfelelő helyen. Az elmúlt másfél évszázadban, a kórokozó mikro-organizmusok felfedezése óta kialakult egy olyan társadalmi tudat, amely minden mikro-organizmust veszélyesnek, károsnak, kerülendőnek tart. Csak a legutóbbi időkben kezdünk rájönni arra, hogy ez nem így van. Sőt, nélkülük minden magasabbrendű életforma életképtelen lenne, rajtunk és bennünk élő együttesük a biom, aminek megfelelő összetétele egészségünk záloga. A mikro-organizmusok túlnyomó többsége ugyanis – legyen az baktérium, vírus, egysejtű vagy bármi más – alapvetően ártalmatlan és a körülmények szerencsétlen összejátszására van szükség ahhoz, hogy megbetegítsen minket. Vuhanban, a 2019. évben egy ilyen szerencsétlen egybeesés következtében mutálódott az a vírus, ami most a társadalom túlnyomó többségét félelemben tartja.
Hogy miért alakulhatott ki ekkora pánik, annak sok oka van. Egyrészt, az elmúlt száz évben, a spanyolnátha járvány óta abban a kellemes hitben ringattuk magunkat, hogy az orvostudomány fejlődésének hála, leküzdöttük a járványokat, nincs tehát mitől félni. Ezért amikor kiderült, hogy ez nem így van, és ezúttal valóban veszélyes járvánnyal állunk szemben, készületlenül ért bennünket a dolog. A másik az átlagember tudása. A tömegtársadalom és a közoktatás általánossá válásával a huszadik század rövid átmeneti kegyelmi időszakában nagyjából mindenki tudta, milyen világban él – nem csak a biológia, de a körülöttünk lévő világ minden egyéb vonatkozása terén is el tudta helyezni magát benne. Sajnos azonban a 21. századra ez a tudás ismét elvált a valóságtól és balhiedelmekbe csapott át vagy éppen ellenkezőleg, nagyon speciális részterületekre korlátozódik. Megszűnt a szintetikus, átfogó világkép, amely cselekedeteinket irányíthatná.
Kialakult az a szemlélet, ami az életet a kellemes élvezetek sorozatának tekinti és minden kihívást, bajt, problémát személyes sértésnek vesz. Nincsenek céljai, távlatai. A dolgok megoldását rábízza a szakértőkre, mindenre van szakértője, az átlagembernek nem kell semmivel sem foglalkoznia.
Konkrétan a Covid esetében pedig mindez egy olyan tényezővel párosul, ami a tudáshiány, a bizalmatlanság és a rossz tapasztalatok miatt végzetesen rossz útra tereli a dolgot: a vírusról a szakértők sem tudnak semmit, abban az értelemben, hogy minden korábbi jóslást felborít és másképpen viselkedik, mint ahogyan kellene neki. Ahelyett azonban, hogy ezt férfiasan megvallanák, összevissza hordanak mindenfélét. Egy dolog bizonyos: ez a kórokozó rendkívül változékony, ezért különösen azt követően, hogy szépen befészkelte magát a globalizált emberi populációba, remek feltételeket talált arra, hogy félelmetes gyorsasággal mutálódjon.
Úgy tűnik, mintha ez baj lenne, de nem az. A legveszélyesebb betegségek éppen azok, amelyek stabilak és minden vagy majdnem minden esetben halálosak. A koronavírusnál nem ez a helyzet. Folyamatos változása a biztosíték arra, hogy soha ne lehessen valóban nagy világjárvány belőle. Ugyanakkor nagyon oda kell figyelni rá, hogy milyen ötletekkel áll elő és hogyan. Politikai korrektséggel nem megyünk semmire: megtévesztő és félrevezető, egyúttal a védekezés hatékonyságát is veszélyezteti az olyan nevek adása, amelyek a görög ábécé betűiből képződnek. Igenis nem árt, ha tudjuk, India, Kína, Dél-Afrika, de Nagy-Britannia vagy Dél-Amerika is forrása az újabb változatoknak. Azt sem árt tudni, hogy az új változatok legtöbbször a nagy népsűrűségben, intenzív kapcsolatokban élő szegényebb néprétegek körében ütik fel a fejüket, akik vélhetően gyengébb immunrendszerrel rendelkeznek és hiányosabb higiéniai viszonyok között élnek. Higiénia alatt itt nem az agyonfertőtlenítést kell érteni, amely melegágya a másodlagos fertőzéseknek, hanem a józan tisztaságot, ami nem engedi, hogy túlságosan erős kitettség alakuljon ki.
Mindebből levonható a következtetés, hogy Covid nélküli világra nem szabad készülni. Mert ilyen belátható időn belül nem lesz. Ha nem az a cél, hogy úgymond „kiirtsuk” a betegséget, ami egyébként még a feltétlenül halálos egyéb betegségek esetében is csak egy-két alkalommal sikerült eddig, akkor inkább tanuljunk meg együttélni vele. Most még új a kihívás, de nem állunk védtelenül vele szemben. Van saját immunrendszerünk és azt igenis fel tudjuk készíteni a védekezésre vakcinák nélkül is. Bizonyos esetekben a vakcina jó és hatásos eszköz, de nem szabad összekeverni a szezont a fazonnal: nem lehet vele olyan mentességet elérni, mint a gyerekkori kötelező oltásokkal, ahol mind a hatásmechanizmus, mind a rájuk adott immunválasz, mind az adott betegség jelentette kockázat teljesen más. Egy olyan vakcina összehasonlítása, amely gyermekkorban egyszer, legfeljebb kétszer alkalmazva egy életre szóló védettséget ad, egy olyan vakcinával, amelynek hatása legjobb esetben is lecseng egy fél éven belül, sarlatánság. Kampányt építeni rá és azt várni, hogy ezzel mentesülünk a fertőzésektől, nagyfokú felelőtlenség.
Hogy a vakcinázásnak erőteljes korlátai vannak, az már kezd most megmutatkozni. Elöljáróban azért szögezzük le, hogy vakcinára és vakcinázásra szükség van. De nem ész nélkül és nem a teljes népességnek és főleg nem állandó védelem kialakításának a reményével. A legjobb forgatókönyv, ami elképzelhető, hogy a korona elleni védőoltás időnkénti ismétlésével igyekszünk megvédeni a leginkább veszélyeztetett csoportokat, és itt szándékosan nem mondok korcsoportot, mert nem csak az életkor számít. Valamilyen oknál, okoknál fogva, míg a népesség nagy része (a becslések szerint 80 százaléka) különösebb következmények nélkül vészeli át a betegséget, vannak olyanok, akiknél nagyon súlyos tüneteket, majd szövődményeket okoz, és akiknek az életét nem lehet már megmenteni. A kutatásoknak elsősorban arra kellene irányulniuk, hogy megtaláljuk ezeket a hajlamosító okokat (néhányat már beazonosítottak) és kidolgozzuk azoknak a biomarkereknek a kimutatási módszereit, amelyekkel ki lehet szűrni a veszélyeztetett személyeket.
Rettenetesen bosszant, amikor celebek, újságírók, politikusok és nagyon okos megmondóemberek biztatnak arra, hogy mindenki oltassa magát, majd még rátesznek egy lapáttal és kijelentik, hogy a nem oltottak és csakis ők az okai a járvány újabb és újabb hullámainak. Nos, mind a számok, mind a józan ész és a logikus gondolkodás cáfolja ezeket a felületes vélekedéseket.
Vegyük először a számokat. A statisztikák megtévesztő volta mindenki számára világos, aki kicsit is foglalkozott velük. Ám ez nem azt jelenti, hogy akkor ne is figyeljünk rájuk. Éppen ellenkezőleg: nagyon figyeljünk arra, nehogy téves következtetéseket vonjunk le belőlük. Vegyük csak azt a két ábrát, amelyet a HVG saját gyűjtésben tett közzé a minap, bölcsen az olvasó fantáziájára bízva, milyen következtetést von le belőlük.
Az első ábra első pillantásra nagyon árulkodó. Kiderül belőle, hogy a járvány kitörése óta elhunytak korfája teljes mértékben megfelel az elején kialakult képnek, miszerint a betegség elsősorban az időseket és az amúgy is már valamilyen más betegségben szenvedőket fenyegeti. Ebben nincs semmi csodálatos, ellenben a sajtó és sajnos sok szakember is anekdotikus információk alapján nem sokkal később elkezdte hangoztatni, hogy a fiatalok is veszélyben vannak, sőt gyerekek is haltak meg a fertőzés következtében. Nos, valóban. A statisztika szerint összesen négy tíz év alatti és 13 kamasz korú. Ha összeadjuk a negyven év alatti áldozatok számát, az jön ki, hogy az igazolt fertőzöttekhez viszonyítva 1,5% halt meg ebből a korosztályból. Azt viszont nem tudjuk meg belőle, hányan voltak látszólag egészségesek és hányan szenvedtek valamilyen más betegségtől. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy ilyen kicsi arányban mindig is lesznek kivételek, ettől tehát még kijelenthetjük, hogy negyven, de különösen tíz év alatt az oltásnak alapos indok és javallat nélkül semmi értelme nincs. Aki ezt erőlteti, az már egyértelműen csak a gyártók anyagi hasznát nézi és nem szakmai szempontok vezérlik.
Azt is jó okunk van feltételezni, hogy a legnagyobb arányt képviselő 70-90 év közöttiek immunrendszere már gyengébb vagy van valamilyen más betegségük, a 80 felettieknél pedig, hogy – ahogy az influenza esetében – a koronavírus csupán az utolsó olyan tényező volt egy sokszereplős drámában, ami a halálukhoz vezetett. Meglepően magas a kilencven év feletti, koronavírus fertőzésben elhunytak száma, hiszen az ő arányuk a teljes népességhez viszonyítva elég alacsony. Ezt azonban nem tudhatjuk, hiszen hiányzik a statisztikából az a nagyon fontos adat, hogy az egyes korosztályok a teljes népesség arányához viszonyítva mekkora hányadot tesznek ki. De a korfa így is sokat elmond arról, hogy miről is szól ez a járvány: az öregek és betegek veszélyeztetéséről.
A második ábra még árulkodóbb és nem csak első pillantásra. Ha jobban megnézzük, az világlik ki belőle, hogy tavaly oltás nélkül, de kijárási korlátozásokkal az igazoltan fertőzöttek halálozási arányszáma valamivel még kisebb is volt, mint az idén, amikor mindenféle oltás rendelkezésre állt már, de nem voltak lényeges korlátozások. Az első feltolakvó kérdés: akkor mi a fenének is oltunk? Ráadásul ilyen vehemensen? Az ábra azonban nagyon félrevezető. Kézenfekvő lenne a magyarázat, hogy akiknek meg kell halniuk, azok meg is fognak, akár be vannak oltva, akár nem. Egy ilyen következtetést levonni azonban ebből az ábrából nagyfokú felületességre utal, több okból is. Egyrészt nem tudhatjuk, hogy oltás nélkül hányan haltak volna meg. Másrészt nem tudjuk, mert nincs információ, hogy az idei halottak között mennyi volt, aki nem volt beoltva és mennyi, aki igen. Harmadrészt, azt végképpen nem tudhatjuk, hogy a halottak közül mennyi volt, aki oltott fertőzöttől, és mennyi, aki oltatlan fertőzöttől fertőződött meg.
A legfontosabb pedig az, hogy nem tudjuk, mihez viszonyítsunk. Az, hogy hány embert teszteltek és ebből hány bizonyult pozitívnak, számos olyan tényező függvénye, amelyek torzítják a számokat. Tudjuk, hogy a kórházakban kötelezővé tették a tesztelést, ott tehát minden oda bekerült embert teszteltek (elvileg). Ez abban az irányban torzít, hogy nyilván csak a nagyon betegek szerepelnek benne, tehát a három százalék az egész népességre vonatkoztatva biztosan nem igaz, hiszen sokan átvészelték anélkül, hogy bekerültek volna a statisztikákba. Azt is tudjuk, hogy a tavalyi év első felében egy darabig még megbízható tesztek sem álltak rendelkezésre, ami szintén torzíthatja az adatokat. Leginkább azonban azt nem tudjuk, hogy a regisztrált fertőzöttek száma mennyi volt (csak százalékos adatot kaptunk) és az hogyan aránylott a teljes népességhez. Némileg megbízhatóbb lenne, ha a százezer vagy egymillió lakosra vetített megbetegedések és halálozások számát vennénk alapul, hiszen az, hogy kit, mikor, mivel és hogyan tesztelnek, az eredmény mikor kerül be az adatbázisokba, vagyis válik a fertőzött egyén regisztrálttá, teljesen esetleges és ezért a kapott adatokat sincs mihez viszonyítani. Nemzetközi szinten a legmegbízhatóbbnak azokat a statisztikákat tartják, amelyekben egy adott időszakra (tehát mondjuk egy negyedévre vagy egy évre) nyilvántartott halálozások sokéves átlagához képest történt emelkedést figyelik, hiszen a statisztikai valószínűsége – ha más tényező, háború, természeti katasztrófa, vagy egy másik betegség, mondjuk az influenza, stb. nem torzítja, – annak a legnagyobb, hogy ez a szám adhat viszonylag pontos képet arról, hány plusz haláleset tulajdonítható a vírusnak és csak annak. Annyi azért még erről a hiányos statisztikáról is bizton állítható azonban, hogy ha nem párosul józan egyéb intézkedésekkel, akkor az oltás nem sokat ér.
Ugyanígy nem ér semmit az olyan statisztika, ami a Covid okozta halálozás és az influenza halálos áldozatainak számát próbálja egybevetni. Almát a körtével. Nem egyformát mérünk. Az influenza nem bejelentés köteles betegség, ami bekerül a statisztikákba, az a jéghegy csúcsa. Miután a forgalomban lévő 0,1%, amit megadnak, megint csak az igazolt fertőzésekre vonatkozhat, ezért nem tudjuk, hogy az influenzában elhaltak valós száma mekkora. Bár vannak erre is tesztek, ezek alkalmazása még esetlegesebb, mint a koronavírus vizsgálatoké.
Oltatlanok negatív diszkriminációját sem indokolja semmi. Egy újsághír szerint néhány fürdő kizárta az oltatlanokat, örülnek neki a vendégek. Hát csak ne örüljenek. Könnyű ugyanis bebizonyítani, hogy nem az oltottaknak van félnivalójuk az oltatlanoktól, hanem az oltatlanoknak az oltottaktól és az oltottaknak egymástól. Bryan May, a Queen gitárosa két nappal ezelőtt jelentette be, hogy a COVID tesztje három Pfizer oltása ellenére is pozitív lett és ezzel nincs egyedül. Ma már tudjuk, hogy az oltások legnagyobb előnye, hogy jó eséllyel megakadályozzák a súlyos tünetek kifejlődését. Ugyanakkor nem védenek meg a betegségtől, a fertőződéstől, soha nem 100%-os a hatásuk. Az oltás ellenére kialakuló betegséget hívjuk áttöréses fertőzésnek. Az így kialakuló betegség viszont kisebb valószínűséggel jelenik meg klinikai tünetekben. Ha valaki nincs beoltva, valószínűbb, hogy fertőzés esetén klinikai tünetei lesznek. Akár vannak valakinek klinikai tünetei, akár nincsenek, amíg a vírus ki nem ürül a szervezetéből, fertőző marad, még ha az oltottak kisebb valószínűséggel is. Ezt ellensúlyozza az ostoba szabályozás, amely az oltottaknak mindent megenged, az oltatlanoknak azonban nem. Márpedig ha így van, akkor könnyű belátni, hogy a tünetmentes fertőzöttek jelentik a nagyobb veszélyt, hiszen ők alkalmasint nincsenek is tudatában betegségüknek. Vagyis, ha egy oltatlan kerül érintkezésbe egy tünetmentes vagy enyhe tünetekkel rendelkező oltott fertőzöttel, nagyobb veszélyben van, mint ha egy tünetmentes oltatlannal találkozik egy oltott. Ha ugyanis egy oltatlan személy fertőződik és meg is betegszik, akkor jó eséllyel otthon fog maradni, míg egy oltottnál ez a hamis biztonságérzet miatt fel sem merül. Megjegyzendő, hogy az oltottak ilyetén módon egymást is könnyedén megfertőzhetik. Még akkor is, ha egyébként a vírus elvileg kötve van bennük az antitestekhez, amelyek az oltás miatt termelődtek. Ez ugyanis természetes fertőzés esetén is megtörténik. Nem véletlen, hogy nagy a titkolózás arról, milyen arányban kerülnek oltottak és oltatlanok kórházba. Az ilyen félrevezető és hamis biztonságérzetbe ringató kommunikáció miatt lehet több áldozata a járványnak, nem pedig az oltatlanok miatt.
Megjegyzendő az is, hogy az oltásellenesség ilyen mértékű felerősödését, mint amit tapasztalunk, a politikusok és a szakemberek jórészt ugyanennek a félrevezető és veszélyes manipulációnak köszönhetik. Nem véletlen, hogy az emberek az igazat sem hiszik el, ha folyton hazudnak nekik. Az oltás erőltetése éppúgy politikai termék, mint a migránsriogatás vagy a felkorbácsolt homofóbia. Ugyanakkor a képtelen ötleteket leszámítva sok olyan szempont van az „oltásellenesek” érvelésében, ami megfontolandó. Ezek közül a legkomolyabb az, hogy a vakcina – mint minden vakcina – célzott immunválaszt vált ki, vagyis csak azzal a kórokozóval szemben hatékony, amire kifejlesztették. Amikor természetes módon indul be az ellenanyagok termelése és az immunsejtek reakciója, jelentős mértékű aspecifikus, tehát általános érvényű védettség is keletkezik. Minél többféle célzott vakcinát kapunk, annál kevésbé lesz edzésben ez a fajta védekező képességünk, ami egy ilyen változékony betegségnél a védekezés első vonalát alkotja.
Különbséget kell tenni a mindenféle vakcinát elvi alapon elutasító oltásellenesek és a jelen helyzetben különféle okoknál fogva oltatlanok között is. Jómagam sem vagyok koronavírus fertőzés ellen beoltva, de nem azért, mintha a vakcinát károsnak vagy veszélyesnek ítélném. Egyelőre nem látom értelmét. Ám eszem ágába nem jutna megkérdőjelezni mondjuk a tetanusz vagy a lépfene elleni oltás létjogosultságát. Veszettség ellen pedig egy életre védett vagyok, mert még emlékeztető oltást is kaptam amikor felmerült a fertőzés veszélye.
Mi tehát a következtetés? Ne vakcinázzunk a koronavírus fertőzés ellen? Dehogynem. Aurea mediocritas, az arany középút, ahogyan a latin mondja. Hiteles és őszinte tájékoztatás mellett lehet biztatni az oltás „felvételére” (micsoda szószörny, az angol tükörfordításból), különösen a veszélyeztetett csoportokban. Azt azonban mindenkinek magának kell tudnia eldöntenie – életkora, immunállapota, általános egészségi állapota, életkörülményei, az ismert veszélyeztető tényezők (túlsúly, dohányzás, stb.) és az érzékenyítő tényezők (alapbetegség, biomarkerek) figyelembe vételével, vállalja-e az oltást, milyet, hányat és mennyi időre. Hiszen, mint tudjuk, az élet veszélyes üzem. Ehhez kell a hiteles és őszinte tájékoztatás. Kötelezővé tenni azonban a teljes népesség számára szakmailag és jogilag egyaránt aggályos. Hosszú távon pedig értelmetlen és drága, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy ártalmatlan.
Vélemény, hozzászólás?