A legfrissebbek
- SzámháborúKicsit nevetséges, ahogyan erőltetetten folyik a számháború vírus ügyben. A halálkuvikok mindenáron be akarják bizonyítani, hogy a járvány még mindig szedi áldozatait, illetve, hogy az elmúlt három évben sokkal többen haltak meg ennek és csak ennek a fertőzésnek a következtében, mint amennyit bevallanak, mint amennyi a statisztikából látszik, és így tovább. Statisztikából pedig van bőven.… További információ: Számháború
- A tünékeny vírusA háború óta nincs vírus. Még az MTA honlapján is 2022. januári az utolsó cikk, amely a koronavírus járványhoz kapcsolódik. Ezt megelőzően 2020 márciusa és 2021. vége között 82 közlemény, cikk jelent meg ezen a fórumon. Néhány a járvány társadalmi, gazdasági hatásaival foglalkozik, egy-kettő az immunrendszer mibenlétét magyarázza el, de az írások túlnyomó többsége vagy… További információ: A tünékeny vírus
- A kihívásBiológiai és társadalmi fenntarthatóság Írta: Bolond Istók Ezt a tanulmányt már több mint egy évvel ezelőtt írtam, de a benne foglaltak azóta sem vesztették érvényüket, inkább csak az újdonság erejük csengett le. Most, hogy vírusügyben továbbra is dúl a számháború (csak a másik háború miatt már senki nem vesz róla tudomást) nem árt kicsit feleleveníteni,… További információ: A kihívás